A kastély története

A Bercel Kastély Nógrád megyében, Bercelen található, Budapesttől 65 km-re, gyönyörű környezetben. A kastély 1889-ben épült, majd az 1997-es teljes felújítást és átalakítást követően, 1998 nyarán nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A kastély épületét és a hozzá tartozó melléképületeket azóta is folyamatosan újítjuk, fejlesztjük, hogy megfeleljünk korunk egyre növekvő igényeinek.

A kastély a Kállay család tulajdonában volt a századfordulón. Kállay Béni, az Osztrák-Magyar Monarchia pénzügyminisztere, majd Bosznia-Hercegovina kormányzója volt. Akkoriban a falut „Rózsás Bercelnek” nevezték, mivel ezernyi rózsa díszítette a kerteket és a kastély homlokzatát is futórózsák díszítették keresztül-kasul. A „rózsás” hagyományokat máig megőrizve ezernyi virágzó növény díszíti a kastély körüli, harmincötezer négyzetméteres parkot.

A Kállay család egykori kastélyában 1945 után állami általános iskola működött, amely a 90-es évek elején egy újonnan épített, modern épületbe költözött. Az akkori helyi önkormányzat eladásra kínálta az üresen maradt kastély épületet. 1995-ben egy francia – magyar család álmodta meg benne a zártkörű tréninghelyszín, a Bercel Kastély gondolatát, mely máig töretlen sikerrel működik.

A kastély azzal a céllal nyitott meg 1998-ban, hogy kifejezetten kis létszámú (15-35 fős) csoportok számára ideális helyszínt biztosítson a vállalati tréningek, konferenciák, felső vezetői értekezletek, valamint baráti társaságok számára. A kastély zártkörűen, szakaszos üzemeltetéssel működik, így kizárólagos használatot biztosítunk vendégeinknek

Scroll to Top